Sziládi Hajna

Sziládi Hajna

színművész

//

Sziládi Hajna Gyöngyvér 1993.01.12-én született Budapesten. Az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola zenetagozatos tanulója volt, közel tíz évig énekelt kórusban és zongorázott. Ezt követően a budapesti Madách Imre Gimnázium diákjaként az iskolai Thália drámaszakkör tagja volt, valamint a Katona József Színház ifjúsági klubjába és az ÁSZ drámaiskolába is járt.

Első kőszínházi szerepe az Örkény Színház Képzelt betegében volt, Mohácsi János rendezésében egy pillangót alakított. Az első sikertelen budapesti felvételi után egy évig az ELTE szabadbölcsész szakán esztétikát és művészettörténetet hallgatott, majd 2014-ben felvételt nyert a Kaposvári Egyetem színművész szakára, ahol Eperjes Károly osztályában végzett. Már az egyetem alatt is megfordult vidéki és budapesti színházakban (Kaposvár, Sopron, Magyar Színház és Nemzeti Színház Budapesten), majd szakmai gyakorlatát a Szegedi Nemzeti Színházban töltötte és 2019-ben, miután lediplomázott, ideszerződött.

Follow Us!
Instagram
Facebook
YouTube
You May Also Like!
Szektor program image
own productionMAIN STAGE

Szektor

Szegedi Nemzeti Színház – Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér

Kulcskeresők program image
premiereSMALL STAGE

Kulcskeresők

Örkény István

A padlás program image
revivalMAIN STAGE

A padlás

Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter

PERFORMANCES
A padlás

2026. OKTÓBER 29.

CSÜTÖRTÖK

19:00

MAIN STAGE

Bérletszünet

A padlás

2026. OKTÓBER 30.

PÉNTEK

19:00

MAIN STAGE

Bérletszünet

Teljesen idegenek

2026. OKTÓBER 17.

SZOMBAT

19:00

SMALL STAGE

Bérletszünet

Teljesen idegenek

2026. OKTÓBER 22.

CSÜTÖRTÖK

19:00

SMALL STAGE

Bérletszünet

Líra és Epika

2026. NOVEMBER 28.

SZOMBAT

17:00

MAIN STAGE

Bérletszünet

Líra és Epika

2026. NOVEMBER 20.

PÉNTEK

10:00

MAIN STAGE

Szundi bérlet

Líra és Epika

2026. NOVEMBER 20.

PÉNTEK

14:00

MAIN STAGE

Tudor bérlet

Líra és Epika

2026. NOVEMBER 21.

SZOMBAT

11:00

MAIN STAGE

Bérletszünet

Líra és Epika

2026. NOVEMBER 26.

CSÜTÖRTÖK

10:00

MAIN STAGE

Kuka bérlet

Líra és Epika

2026. NOVEMBER 26.

CSÜTÖRTÖK

14:00

MAIN STAGE

Morgó bérlet

Líra és Epika

2026. NOVEMBER 27.

PÉNTEK

10:00

MAIN STAGE

Hapci bérlet

Líra és Epika

2026. NOVEMBER 27.

PÉNTEK

14:00

MAIN STAGE

Hófehérke bérlet

Kulcskeresők

2026. NOVEMBER 21.

SZOMBAT

19:00

SMALL STAGE

Ady Endre 1. bérlet

Kulcskeresők

2026. NOVEMBER 22.

VASÁRNAP

19:00

SMALL STAGE

Makó Lajos 2. bérlet

Kulcskeresők

2026. NOVEMBER 24.

KEDD

19:00

SMALL STAGE

Bérletszünet

Kulcskeresők

2026. NOVEMBER 25.

SZERDA

19:00

SMALL STAGE

Domján Edit 1. bérlet

Newsletter

NEWSLETTER SUBSCRIPTION