Caligula helytartója

„Az alattvalók egyetlen valódi

Mentsége az, hogy túlélik a császárt.

Nem gondolod, hogy ez egy emberélet

Tartalmának tán mégis csak kevés?

Vád ez barátom, nem pedig vigasz.

Mert voltaképpen csakis ott van szükség

Mentségre, ahol nincs mentség.”

A Caligula helytartója a huszadik századi magyar drámairodalom egyedülálló alkotása. Alaphelyzete látszólag egyszerű, mégis bonyolult morális dilemmát rejt magában: az őrült császár, Caligula saját magáról mintázott szobrot küld helytartójával a megszállt Palesztinába. A szobrot azonnal fel kell állítani a zsidók templomában. Ám a zsidók ellenkeznek: bálvány nem kerülhet szent helyre. Lehetetlen, hogy a rómaiak átlépjék vele a templom küszöbét. A helytartó közli: a szobrot muszáj bevinni a templomba, ez a császár parancsa, mire a zsidók főpapja arra kéri őt, tagadja meg ezt a zsarnoki parancsot. Szenvedélyes vitába kezdenek hitről és hatalomról, miközben a helytartóban felébred a lelkiismeret, amely elvezeti őt a dráma fő kérdéséhez: hol húzódik a hatalomhoz való hűség határa? Mi a súlyosabb: a muszáj, vagy a lehetetlen?

Székely János drámája a hit erejéről, az emberség és a zsarnokság viszonyáról szól megrendítő egyéni sorsokon keresztül, korokon átívelő, metsző éleslátással.

Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre Szegeden.

Így készült a Caligula helytartója a Szegedi Nemzetiben – videó ITT.