Szerelmes Shakespeare és a misztikum – avagy a színházban végül minden jóra fordul

Nagy ünneplésben részesítette a péntek esti premier közönsége az évadnyitó bemutató, a Szerelmes Shakespeare című romantikus vígjáték előadó- és alkotógárdáját a Szegedi Nemzeti Színházban. A negyedszázados sikerfilm színpadi változatát a társulat egykori amorózója, Horváth Illés rendezte.

Jól emlékszem, mekkora felhajtás volt körülötte, amikor 25 évvel ezelőtt megjelent és nagyot tarolt a Szerelmes Shakespeare előbb a mozikban, majd az Oscar-gálán. Marc Norman és Tom Stoppard zseniális forgatókönyvét, ami virtuóz kreativitással és nagyvonalú szabadsággal ötvözte Shakespeare életrajzát a Rómeó és Júlia keletkezéstörténetével, éppúgy Oscar-díjjal jutalmazták, mint a rendezőt, a zeneszerzőt, a jelmez- és a látványtervezőt. A Violát alakító hamvas Gwyneth Paltrow elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscart, Judi Dench pedig I. Erzsébet megformálásáért a legjobb női mellékszereplőnek járó arany szobrocskát vihette haza. 25 millió dollárt fektettek a film forgatásába, ami majdnem 290 milliót hozott a mozikban. A pénzeső ezzel még nem ért véget, a West End-i sikeres premier után világszerte műsorra tűzték a színházak, és tuti kasszasikerként igyekeznek a színpadon újrahasznosítani.

Ha tanítanám a Rómeó és Júliát, biztosan elvinném a diákjaimat erre a produkcióra, annyi mindent meg lehet beszélni az előadás kapcsán Shakespeare-ről, az Erzsébet-korról, a reneszánsz színházról, az irodalom és a színház tanulságos és sokszor ellentmondásos viszonyáról.

A film forgatókönyvét színpadra alkalmazó Lee Hall ugyan feszesebb szövegkönyvet is írhatott volna, mert a szünettel együtt több mint három órás játékidő próbára teszi a nézőt, de a szegedi előadásban a tánckarral, a zenékkel igyekeztek valami dinamizmust belecsempészni a jelenetváltásokba.

Horváth Illés másfél évtizede még a Szegedi Nemzeti Színház társulatának szépreményű amorózója volt, Csongorként és a Haramiák Károlyaként is emlékszem rá, azóta nemcsak a fizimiskája változott meg, hanem a színészetről a rendezésre váltott. Olyan sikeresen, hogy  2019-től a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetőjeként határozza meg társulata arculatát. A Szerelmes Shakespeare is működő produkció. Oroszlánrésze van ebben a forgószínpadra épített, egyszerre ötletes és míves díszletet tervező Vereckei Ritának, aki rafináltan ötvözve idézte meg  a reneszánsz királyi udvar és a korabeli színház atmoszféráját. Gálvölgyi Anett és Miovác Márton jelmezei – különösen I. Erzsébet pompás kosztümjei – is hozzájárultak a látványvilág egységességéhez.

A színháztörténet sok olyan nagy színpadi párost feljegyzett, akik az életben is egy párt alkottak, elég csak Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán legendás Rómeó és Júliáját megemlíteni, amit immár rádiószínházként a YouTube-on is ámulva hallgathatunk.

Nem tudhatjuk, hogy a Violát alakító Menczel Andreának és a Shakespeare-t életre keltő Krausz Gergőnek megadatik-e, hogy egyszer majd a drámairodalom leghíresebb szerelmeseit eljátsszák,  mindenesetre a kémia már ebben a produkcióban is láthatóan működik köztük. Jut eszembe, nem is értem, hogy a fóliázó különítmények hogyhogy nem érték még utol ezt a darabot, amiben férfi ruhába öltözött, bajuszt ragasztó nő, egy női ruhába bújt férfi és egy férfi vált csókot – mindenki mindenkivel. Kész genderőrület, ahogy a nők színpadra lépését tiltó reneszánsz színház is az lehetett az Erzsébet-kori Londonban.

A csókpróba csak az egyik a legviccesebb jelenetek közül, természetesen a közönség rögtön elolvadt a cuki kutya színpadi mutatványaitól, és harsányan röhögött az olyan vaskosabb poénokon is, mint az ülepmutogató gatyaletolások. Nagy poén az anyagi gondokkal küzdő igazi direktorral, Barnák Lászlóval játszatni az eladósodott, pénzügyi és művészi szempontból is antitalentum Henslowe színigazgatót. Barnáknak elég megszólalnia, csak annyit mond, hogy a színházban mindent jóra fordít a misztikum – és már dőlnek is a nézők a nevetéstől. 

Szilágyi Annamáriának könnyed ujjgyakorlat az aggódó, rafinált Dajka, Fekete Gizinek az önironikus Erzsébet királynő szerepe. Szegezdi Róbert majdhogynem burleszkbe illő figurát csinál Wessexből. Rétfalvi Tamás a nárcisztikus színész paródiáját mutatja be a Mercutiót alakító Ned szerepében. Borovics Tamás számára nincs lenézett kis szerep, a Patikáriust alakító Fennymanben a művészetért őszinte rajongásra képes civil portréját rajzolja meg. A betiltott kollégáival szolidáris színházi vállalkozót, Burbage-t Kárász Zénó kelti életre, aki őszinte indulattal szavalja el a színház hivatásáról szóló nagy monológot. Vicces volt Pálfi Zoltán dúskeblű színpadi dajkája, Károlyi Krisztián szőke szende Júliája, Vicei Zsolt túlbuzgó Tilney lordkancellárja. Poroszlay Kristóf remek Marlowe, bár a modern gitáron előadott dala kicsit kilógott az előadásból.

Szabó T. Anna fordította  darabot, amiben a legviccesebbek a mai kultúrpolitikát fricskázó kiszólások, improvizációk voltak, a közönség is érezhetően vette a lapot.

A teljes cikk a Szeged.hu oldalán olvasható.