„Sok ajtón kidobtak, de visszamentem az ablakon”

„A nagy vörös asszony” – így nevezte Székhelyi József egykori szegedi színigazgató kedvenc színésznőjét. Szilágyi Annamária húsz éve a Tisza-parti város elismert művésze, számtalan díj tulajdonosa. Szerepekről, tanításról, visszautasításokról és kenyérbizniszről mesélt nekünk.

Elkezdtem megszámolni, hány szerepet játszottál Szegeden, de feladtam. Most is a színházból jössz?

Igen, bár most nem próbáltunk, hanem magánórát tartottam egy tanítványomnak, akit a színművészetire készítek fel. Minden évben vannak páran, akik hozzám járnak: „szájhagyomány útján terjedek”.

Szeretek tanítani, nagy hangsúlyt helyezek a beszédtechnikára, mert úgy gondolom, az első lépés az, hogy tanuljunk meg helyesen beszélni, és kiejteni hangokat. Sok verset ajánlok a tanítványaimnak, és kérem, hogy abból válogassanak. Ez alapján látom, mi lesz az, ami az ő belső világukat kellőképp visszaadja.

Mi a véleményed, tapasztalatod a felnövekvő művésznemzedékről?

Megdöbbent, mennyire nem járnak színházba, és hogy nem ismerik a régi nagy színészeket, a munkásságukat, noha erre a pályára szeretnének lépni. Attól kezdve, hogy elhatároztam: színésznő leszek, bújtam a régi nagy művészekről szóló könyveket, kutattam a róluk szóló anekdoták után, kerestem azt a közeget, amely közelebb visz ehhez a világhoz. Fura, hogy a tanítványaimnak erre maguktól nincs igényük. Minden műfajra vonatkozóan kötelezővé tettem számukra a lehető legtöbb elérhető előadás megtekintését.

No és te mikor, hogyan döntöttél a színészet mellett?

Gyerekkoromban rendszeres résztvevője voltam a vers- és prózamondó versenyeknek, amelyeken általában első vagy második helyezést értem el. Pedzegettem otthon, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, de úgy gondolták, majd kinövöm. Gimnazista voltam, amikor egyszer édesapám elkísért egy versenyre, ahol Karinthy A rossz tanuló felel című novellájával nyertem. Azt mondta: most már érti, mi ez a vágy bennem. A szüleim támogattak, amennyire csak tudtak. Semmiféle hátterem, kapcsolatrendszerem nem volt. Amikor Nyírbátorban a Báthory István Gimnázium ének-zene tagozatán leérettségiztem, felvételiztem a Színművészeti Egyetemre. Falusi kislányként naivan álltam a dologhoz, és olyan elképesztő műsort állítottam össze magamnak, hogy mai fejjel nem is csodálom, hogy nem vettek fel. Nem tartott vissza például, hogy Hamlet monológját nem nőnek írták, bátran megtanultam. És persze megsértődtem, amiért elutasítottak.

A teljes interjú a Kultúra.hu oldalán olvasható.

-- fotó: Belicza László Gábor/Kultúra.hu --