Mit szólna, ha rájönne, Orwell 1984-éből már sok minden megvalósult Magyarországon?

Biztos, hogy tudja, miről is szól Orwell klasszikusa, az 1984? Biztos, hogy csak a diktatúrákra igaz a sok borzalom, amit leírt benne? A Szegedi Nemzeti Színház a vírus miatt fél év késéssel végre bemutatta a művet Alföldi Róberttel; ez volt az utolsó előadás, amit az újbóli színházbezárás előtt még megnéztünk. Kritika.

Mennyi hasonlóságot képes elviselni az ember egy totális diktatúráról szóló antiutópia és a saját hétköznapi valósága között?

Meddig van félig tele a pohár, és hol válik félig üressé? Meddig tudjuk azt mondani, de jó, hogy itt még nem tartunk, nem pedig azt: vérfagyasztó, hogy itt már igen? Mi az a pont, ahol az ember vinnyogva összeomlik, mint Winston Smith az 1984-ben, amikor egyre közelítenek az arcához a húsra, az ő húsára éhes patkányok?

Pont ez a regény, George Orwell 1984-e az, amelyen ezeket a kérdéseket a legjobban tesztelni lehet. Milyen érzés szembesülni azzal, ha egy szinte elképzelhetetlenül teljhatalmú, fiktív diktatúra egyik túlzónak tűnő intézkedése szó szerint megvalósult Magyarországon? Orwell 1948-ban írt regényében a diktatúra egyik eszköze a nép uralom alatt tartására, hogy egy nagy hatalmú, gazdag, a Párt szerint az ország érdekei ellen dolgozó, zsidónak tűnő ember ellen uszít, és az ő képe köszön vissza az országban mindenhonnan, mert a Párt azt akarja, hogy mindenki lássa, kit kell gyűlölni.

Kovács Bálint teljes kritikája a HVG oldalán olvasható.