Harmincan szeretnének Golde és Tevje gyermekei lenni

2022. NOVEMBER 29.
Harmincan szeretnének Golde és Tevje gyermekei lenni hír képe

Tavasszal mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház a Hegedűs a háztetőn című musicalt Barnák László rendezésében. A darabhoz kedden délután kerestek gyermekszereplőket, akiknek a két főszereplő Golde és Tevje két legkisebb lányát kell majd életre kelteniük a színpadon. Tizenegy és tizennégy év közötti kamaszlányokat kerestek: harmincan jelentkeztek. Tizennyolc év után ismét színpadra állítják jövőre a...

Tavasszal mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház a Hegedűs a háztetőn című musicalt Barnák László rendezésében. A darabhoz kedden délután kerestek gyermekszereplőket, akiknek a két főszereplő Golde és Tevje két legkisebb lányát kell majd életre kelteniük a színpadon. Tizenegy és tizennégy év közötti kamaszlányokat kerestek: harmincan jelentkeztek.

Tizennyolc év után ismét színpadra állítják jövőre a tejesember legendás történetét bemutató musicalt a Szegedi Nemzeti Színházban.

Utoljára 2005 szeptemberében debütált a Hegedűs a háztetőn Szegeden, akkor Gregor József főszereplésével. A készülő produkcióban Tevjét most Borovics Tamás, csípős nyelvű feleségét, Goldét pedig Szilágyi Annamária játssza.

A három nagylányuk szerepét is kiosztották már a társulat tagjaira: Csorba Kata, Sziládi Hajna és Ács Petra lesznek Cejtel, Hódel és Chava.

A két legkisebb lány – Spince és Bjelke – szerepére pedig gyermekszerelőket kellett keresni.

A keddi castingra 11 és 14 év közötti lányok jelentkezését várták, akiknek egy szabadon választott népdal és műdal, valamint egy vers előadásával kellett bizonyítaniuk rátermettségüket.

– A darab elcsúsztatott bemutatóját március közepére tervezzük, a következő időszakban, amikor zárva tart majd a színház, más helyszíneken fogunk próbálni, karácsony előtt már elkezdődik a közös munka. Most két kiskamaszlányt keresünk. Az elmúlt években – többek között a Valahol Európában kapcsán – rengeteg gyermekszereplő fordult meg a színházunkban, sok iskolával is kapcsolatban állunk. A jelentkezők egy részének nem lesz idegen ez a feladat, hiszen közülük többen is járnak a Kooperáló színházpedagógiai alkotóterünk foglalkozásaira, és olyan is akad közöttük, aki már szerepeltek ezen a színpadon – mondta Barnák László.

A főigazgató szólt arról is, mivel kettős szereposztásban készülnek majd a bemutatóra, ezért a harminc jelentkező közül négy gyereket választanak ki, akiket később levélben fognak értesíteni.

– A darabban énekelniük kell, prózai feladatot is kapnak és több közös jelenetben is részt vesznek majd.

Elsőként Czene Zsófiát szólították be, akinek a beadott életrajzából kiderült, néptánc- és versmondó versenyen is szerepelt már, két éve pedig a Kooperáló foglalkozásaira is eljár.

A produkció előtt Hermann Szabolcs karmester skáláztatta be, majd Barnák László elsőként egy verset kért tőle. Zsófia József Attila Születésnapomra című költeményét hozta a castingra, dalban pedig a Valahol Európában egyik slágerét, A zene az kell című számot énekelte el.

Láthatóan rutinosan mozgott a színház falai között a következő aspiráns, Aradi Szabó Anna. Nem véletlen, hiszen korábban a Valahol Európában egyik gyermekszereplője volt, most az Óz, a csodák csodájából hozott egy dalt. Barnák László kérésre a Jaj, de mély a Tisza vize című népdalt is elénekelte, hogy végül Muhi János egyik versével fejezze be a rögtönzött produkciót.

A teljes cikk a Szeged.hu oldalán olvasható.

Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
További hírek
Rekordévadot zár a Kooperáló hír képe
Rekordévadot zár a Kooperáló

Néhány részvételi színházi produkció és diákszínjátszó előadás ugyan még hátra van, máris kijelenthető, hogy június végén rekordévadot fog zárni a Szegedi Nemzeti színházpedagógiai alkotótere. A Kooperáló 2018-ban indult azzal a céllal, hogy olyan színházi nevelési programokat valósítson meg, amelyek által az érdeklődők bekapcsolódhatnak a színházművészet sokszínű világába, ahol együtt alkotó és gondolkodó, a környezetüket kreatívan formáló közösséget hozhatnak létre.

Tartalmas és eredményes évadot zárt a Szegedi Nemzeti hír képe
Tartalmas és eredményes évadot zárt a Szegedi Nemzeti

Több mint 110.000 néző számára volt a 2024/25-ös évadban a Szegedi Nemzeti Színház a nap fénypontja. Közel 300 előadást láthattak a szegediek a Nagyszínházban, a Kisszínházban, valamint a REÖK-ben. Ezek a számok tükrözik, milyen mozgalmas évad áll a teátrum mögött, valamint – ami a legfontosabb – a közönség szeretetét és bizalmát. A mai évadzáró társulati üléssel hivatalosan véget ért az évad, a munka azonban folytatódik a színfalak mögött és a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

A 2024/2025-ös színházi évad Dömötör-díjasai hír képe
A 2024/2025-ös színházi évad Dömötör-díjasai

A 2024/2025-ös színházi évad díjazottjai: