„Bízunk abban, hogy a nézők színházszeretete legalább olyan erős, mint a miénk” – interjú Szaszák Zsolttal

Szaszák Zsolt, társulatunk frissen érkezett, legifjabb tagja ugyan még csak 21 éves, máris változatos szerepekben bizonyíthat. A tavalyi évad egyik legnépszerűbb produkciójában, az Időfutárban szeptember 30-tól láthatja a szegedi közönség.

 

Sopron és Budapest után hogy esett a választásod Szegedre?

Eredetileg békéscsabai vagyok, 5 éves koromban a szüleimmel Sopronba költöztünk. Ott jártam általános iskolába és gimnáziumba, majd a Budapesti Operettszínházban tanultam zenés színésznek. A járvány miatt tolódott a vizsga, így két hete végeztem, de ezt a szakmát játszva tanulja meg az ember. Ezért is vagyok nagyon hálás a Szegedi Nemzeti Színház vezetőségének, hogy egy ilyen hatalmas intézményben bizonyíthatok. A Szegedi Szabadtéri Játékokon már színpadra léptem az Apácashow-ban és a Titanicban, a próbák pedig a színházban zajlottak. Mikor beléptem, rám tört egy érzés, mondtam is a mellettem álló barátomnak, hogy „Én itt még fogok játszani.”, majd amikor hallottam a castingról, jelentkeztem, és legnagyobb örömömre a vezetőség bizalmat szavazott nekem.

 

Szegeden egy jól működő, összeszokott társulatba kell beilleszkedned. Hogy érzed itt magad?

Szeptember elején a Köszönjük Magyarország! Köszönjük Szeged! gálán és az augusztusi rakparti fellépéseken rettenetesen bennem volt a bizonyítási kényszer, hogy meggyőzzem a kollégáimat, hogy 21 évesen van létjogosultsága a jelenlétemnek. Utána sorban jöttek oda hozzám gratulálni, azt mondták, örülnek, hogy itt vagyok, és akkor éreztem, hogy ugyan minden előadásban bizonyítanunk kell már csak magunk miatt is, nem kell már annyira ráfeszülnöm arra, hogy a többi színész elfogadjon, ne gyereknek, hanem kollégának tartsanak. Ez nagyon jó érzés és hatalmas segítség. A várost imádom, otthonosan érzem itt magam, Maszattal, a mentett kutyusommal együtt, aki a karantén alatt csatlakozott hozzám.

 

Fiatalon próbálhatod ki magad különböző szerepekben, Szegeden három produkcióban – Időfutár, Valahol Európában, A padlás. Az általad megformált karakterek közül melyik áll hozzád a legközelebb?

A Valahol Európában Ficsúrját két éven keresztül játszottam Sopronban, ismerem a darabot, ezért azt hittem, gond nélkül menni fog. Ezzel szemben, mikor elővettem a szövegkönyvet, konstatáltam, hogy most már teljesen máshol tartok, mint korábban, illetve ahogy néztem a kollégákat, akik előttem alakították, annyit mondtam magamnak, hogy hajrá, Zsolti… szép feladat, kihívás. Akár a másik két szerepem.

 

Az Időfutárban Bulcsú szerepét kell átvenned, szerdán pedig először lépsz színpadra előadás keretében a szegedi közönség előtt. Mennyire volt megterhelő a próbafolyamat?

Beugrásokban már volt tapasztalatom, egyszer egy lovas darab főszerepét kellett átvennem úgy, hogy nem tudtam lovagolni, de az az igazság, hogy nem szeretek beugrani. Bizonyos értelemben másolnunk kell a kollégát, de Krupp Bencével, aki előttem formálta meg Bulcsút, teljesen eltérő karakterek vagyunk, ezért úgy gondoltam, amennyire lehet, magamra formálom a szerepet. Barnák László rendező erre teret adott nekem, a zenész kollégákkal át is hangszereltük miattam az egyik dalt, így az énekhangomat is megmutathatom.  A kollégák baráti szeretettel fogadták ezeket a változtatásokat, nem teherként, amit köszönök nekik, csodálatos élmény volt a próbafolyamat, és nagyon várom az előadásokat.

 

Nagyon fiatal vagy még, előtted az egész pálya, de mi a konkrét szerepálmod?

Dorian Gray és Júdás, illetve Thuy a Miss Saigonból az igazi szerepálmom.

 

Mit üzensz a szegedi közönségnek?

Nagyon bízom abban, hogy ezt a nehéz helyzetet közösen át tudjuk vészelni. A színházi dolgozók a nézőkért vannak, ez a színház alapvetése. Bízunk abban, hogy a nézők színházszeretete legalább olyan erős, mint a miénk, és tudunk találkozni. Azt remélem, hogy a színházi kultúra, ha nem is sértetlenül, de apróbb sérülésekkel túljut ezen az időszakon. Ne féljünk, oldjuk meg a problémát!