A tudatlanság elhaló jajkiáltása – interjú Szegezdi Róberttel

Döbbenetesen letaglózó hangjátékot hallhat, aki felkeresi a szegedi színház oldalát. A rendezője, Szegezdi Róbert a zalaegerszegi társulat tagja volt 1997–2010 között.

– A pandémia termékenységet is hozott a színházművészetben. Meséljen, honnan az ötlet, miképp lelt rá a darabra, hogyan kezdődött!

– Kötelező tananyagunk, a kortárs színházcsináló Bertolt Brecht vezette úton találtam el hozzá, végzős színistúdiós lehettem az Arany János Színházban, ’90 környékén. Akkoriban rommá olvastuk magunkat, és a sok többi mellett Ghelderode Barabbása volt, ami nekem beakadt, azóta nem enged, mindig előkerül a fiókból. Most Kárász Zénó volt a kulcs. Mikor felfedeztem benne azt a karizmát, amivel jó eséllyel lehet megszólaltatni ezt a szerepet, már csak a többi szerep kioszthatóságán múlott, hogy a nagyrabecsült, agyonolvasott darabbal folytassam a Szegedi Nemzeti Színház Hangjáték projektjét. Mindenesetre a pandémia másodszor is lehetőséget kínált, így A kör négyszögesítése után a lehető legoptimálisabb szereposztásban Michel de Ghelderode Barabbás című drámáját készíthettem el. Nehéz önvizsgálat és feladat volt nekem, igazi téttel, tizenkilenc színész kollégámmal tanúként. Nagy fa. Egyetlen biztos kapaszkodóm a szöveg ismerete, hiszen vagy harminc éve hurcolásztam magammal, illetve, hogy bitang erős szereposztásom volt.

– Bemutatná néhány szóban Ghelderode-t, aki flamandként kicsit megidézi a nagy kultúra árnyékában lévő kis kultúra helyzetét?

– Ördöngös fickónak képzelem. Egy kis Wiki: „Ezekben a darabokban minden benne van – minden, amit majd csak ezután fognak megcsinálni.” Ez Jean Génét állásfoglalása Michel de Ghelderode színdarabjairól. Michel de Ghelderode 1917 óta írt művészetkritikát, verseket, regényt, majd bábjátékokat s alkalmilag színdarabokat is, de maga sem tudta, melyik műfajnál kössön ki. 1920-ban megalakult a Flamand Népszínház. A főrendező háziszerzőt keresett, és jó érzékkel talált rá a schaerbeeki írnokra. Egy levelében nagyon pontosan fogalmaz: „Muszáj eljátszanunk egy Ghelderode-ot”…Valahogy így indult. Ghelderode a Flamand Népszínháznak írta a Képek Assisi Szent Ferenc életéből című művét, s a Barabbás mellett másik két reprezentatív alkotását, az Escurial-t és a Pantagleize-t is. Jean Cocteau így vélekedik róla: „Ghelderode a belga költészet nyakékének zárógyémántja. Ez a fekete gyémánt kegyetlen és nemes szikrákat vet. E szikrák csak a törpe lelkeket sértik – a többieket elkápráztatják.”

– Ki a fordító? Bognár Róbert mennyiben követi az eredeti a szöveget? Kik a szereplők? Milyen volt a munkafolyamat, mit szóltak hozzá az alkotó társak?

– Színházunk dramaturgja, műfordítója, Varsányi Anna egyetemi tanárát tisztelhetjük a fordítóban, Anna örvendezett, hogy a „Tanár úr” klasszikus fordításán dolgozom. Azt hiszem, tisztelettel bántam a szöveggel, szükségszerűen húztam belőle, formáztam rajta. Szembetűnő, hogy Ghelderode mondatai százéves távlatban is ugyanazzal az evidenciával hatnak. Azt láttam, kivétel nélkül mindenki elsőre felfedezte, hogy nem mindennapi szövegről van szó, így kíván­csian várták a vele való munkát. Online kezdtünk, ami nagyon nem szerethető, de elemzésre, kis rákoncentrálásra megfelelő, az asztali próbákat helyettesítő készség. Örömömre egy hét elemzés, összeolvasás után eljutottunk oda, hogy fejben késznek éreztem a felvételre a csapatot. Aztán jött a személyes (újra)találkozás boldogsága, és három hét alatt felvettük az anyagot. Utómunka öt hét. A kölcsönös bizalomból fakadó harmónia, amit a kollégáim­mal teremtenünk sikerült, számomra talán a legfontosabb tapasztalás. A többi irka-firka. (Copyright Ruszt) Nagy öröm, hogy megcsinálhattam, köszönöm mindenkinek, hogy velem jött.

A teljes interjú a zaol.hu oldalán olvasható.